-De utállak ezért - mosolyodtam el, majd megöleltem.
-Okos légy, és Cloe - kiabált utánam, mire hátra néztem. -, egy csók nem a világvége - vigyorgott, mire megforgattam a szememet és a tábortűzhöz futottam.
-Okos légy, és Cloe - kiabált utánam, mire hátra néztem. -, egy csók nem a világvége - vigyorgott, mire megforgattam a szememet és a tábortűzhöz futottam.
Mikor odaértem, gitározni és énekelni kezdtek, meglehetősen jó volt a hangulat. Leraktam a lampionomat, majd leültem az egyik üres helyre, mire Will rám nézett és elmosolyodott. Viszonoztam gesztusát, majd a zenére próbáltam koncentrálni, de nem ment. Nagyon frusztrált, hogy Will állandóan bámult. Úgy érzem, valamit tervez..
És milyen jól éreztem! Miután befejezték a dalt, Will előkapta a gitárját, ami eddig mögötte lapult.
-Szeretnék nektek elénekelni egy saját dalt, amit a napokban írtam egy lánynak - mosolyodott el rám nézve, mire a reakció ujjongás és egy taps volt. Mi? Szóval van valaki, aki tetszik neki innen? Akkor miért nyomult rám? Idióta.
Elkezdte pengetni a húrokat, majd belekezdett a dalszövegbe.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tud énekelni, de még azt sem, hogy ilyen jól tud gitározni. Csendben figyeltem, ahogy bele éli magát minden szóba. A szavak, amik egy bizonyos lányról szólnak. Szerencsés a csaj, hogy írtak neki egy dalt. Egy ilyen király dalt.
Will folyamatosan rám nézett, amit nem tudtam hova tenni. Miért nem nézi azt a lányt, akinek írta? Biztosan nincs éppen itt. Le sem vette rólam a szemét. Én állandóan elkaptam a tekintetemet másfelé, de ezután még jobban mosolygott. Tuti, hogy csak kíváncsi a reakciómra, hogy ez a dal jó-e lesz annak a csajszinak. Körbe néztem, és láttam, hogy mindenkinek tetszik, a refrént már-már közösen énekelték, amit megjegyeztek belőle. Az egyik lánynak azt hittem, kiugrik a szeme, annyira figyelte Will minden mozdulatát. Lehet, hogy ő az a lány. De Will nem nézett oda. Miért?
Ez a rész fogott meg a legjobban:
"Szóval csókolj meg! És mondd, hogy újra láthatlak, mert nem tudom, hogy eltudlak-e engedni.
Szóval csókolj meg! Haldoklom, csak hogy újra láthassalak. Tegyük a ma éjjelt életünk legjobbjává!"
Ez a rész fogott meg a legjobban:
"Szóval csókolj meg! És mondd, hogy újra láthatlak, mert nem tudom, hogy eltudlak-e engedni.
Szóval csókolj meg! Haldoklom, csak hogy újra láthassalak. Tegyük a ma éjjelt életünk legjobbjává!"
Mikor befejezte a dalt, tapsvihar tört ki, és észre vettem, hogy sokkal többen gyűltek körénk. Will lerakta a gitárját, majd leült mellém.
-Hogy tetszett? - mosolygott.
-Nagyon jó, biztosan annak a lánynak is irtóra fog tetszeni - mosolyodtam el én is.
-Gyakorlatilag most mondta, hogy nagyon tetszik neki - vigyorgott. Nekem pedig leesett. Jesszus, de hülye vagyok!
-Basszus, tényleg? Nekem írtad? - csaptam a fejemre nevetve, mire bólintott egyet.
-Nem volt elég árulkodó, hogy egész végig téged néztelek? - nevetett.
-Az inkább frusztráló volt - röhögtem.
-Tényleg tetszett? - tért vissza. -Mert.. ezen van még mit csiszolni, hisz csak pár napja írtam, és párszor el is rontottam.. Basszus, csak rád figyeltem, és elrontottam egy részt.. Jobban kellett volna figyelnem, akkor jobb lett volna.. - beszélt kétségbeesetten.
-Will - fogtam meg a vállát. -Nagyon tetszett, állati volt. Nem tűnt fel senkinek, hogy elrontottad. Tényleg király volt, nem is tudtam, hogy ilyen jól nyomod - mondtam elismerően, mire elmosolyodott.
-Kösz - nézett mélyen a szemembe. -Hogy hogy ide jöttél végül? Azt hittem.. - kezdte, mire felemeltem a lampiont, majd elröhögtem magam.
-Majd bepótolom később - válaszoltam mosolyogva.
-Esetleg mehetnénk együtt is, ha gondolod. De nem muszáj, sőt.. Ne hidd azt, hogy rád erőltetem, hogy ketten menjünk vagy ilyesmi, tényleg.. - magyarázkodott, mire megráztam a fejem.
-Nemrég még egész magabiztos voltál, mi történt veled? - nevettem, majd komolyan nézett rám.
-Te történtél - mosolyodott el.
-A jelenlétem nem változtatott meg semmit - szögeztem le.
-Azt Te csak hiszed - vigyorgott, majd mosolyogva meglöktem.
-Igen - adtam a válaszomat.
-Mi? Mi igen? - nézett rám furcsán.
-Igen, mehetnénk együtt is.. - sóhajtottam. -Mindent a szádba kell rágnom? - forgattam meg a szemeimet, majd ránéztem. -Mi az? - kérdeztem nevetve, mert eléggé bámult.
-Wiill! - sipította valaki, amire az említett felkapta a fejét és rá nézett.
-Aurora - sütötte le a szemét egy nagyot sóhajtva sóhajtva. -Aurora, ő Cloe, Cloe, bemutatom Aurora-t.. - mutatta be unottan, én pedig a lányra néztem.
-A barátnőjét - egészítette ki mosolyogva. Az én arcomról viszont lefagyott a mosoly.
-Mi? - kiáltottam fel. -Azaz.. neked van barátnőd? - néztem rá magyarázatot követelve.
-A barátnője vagyok, az első nap csókolóztunk - dicsekedett a lányka, vagyis nevén szólítva Aurora. -De hát, Will! Megbeszéltük, hogy másnap tízkor találkozunk, de nem jöttél.. nagy kár! Nem baj, bepótoljuk, gyere - karolt belé. -Egyébként.. békén hagyhatnád Will-t - nézett rám szúrósan, mire hátrahőköltem.
-Óóóó, már értem! - mosolyodtam el, mire Will egy nagyot sóhajtott megkönnyebbülésképp. Épp ellenkezőleg, ez abszolút nem megkönnyebbülés lesz! -Will nem is mesélt rólad. Hmm, talán kellett volna, de mit számít? Hiszen ki vagyok én, hogy számon kérjem Őt, valójában csak barátok vagyunk és semmi több. Szóval, ha aggódnál, kedveském, nincs rá okod, mivel köztünk soha nem volt semmi és soha nem is lesz - vigyorogtam. -Most, hogy ezt leszögeztem, és remélhetőleg megnyugodtál, én hagylak titeket kettesben - hajtottam le a fejem, majd elrohantam.
-Várj, C! - kiáltott utánam Will, de úgy tettem, mintha meg se hallanám.
-C? Miért becézgeted? - háborodott fel Aurora. Ennyit hallottam a beszélgetésből.. ezután csak futottam, ameddig a lábam bírta. Soha többé nem akartam látni Őt. Mindent megbántam, amit tettem a napok során. Azt, hogy melléjük került a sátrunk, azt hogy beszélgettem vele, azt hogy részegen azt mondtam neki, bírom, azt hogy megöleltem, azt hogy vele voltam, azt hogy közel kerültem hozzá, azt hogy megcsókolt, azt hogy megbántam, hogy elfutottam, miután megcsókolt, azt hogy elmentem vele a koncertre, azt hogy eljöttem a lampioneregetésről miatta, azt hogy megdicsértem a dalát, amit nekem írt, pedig az tényleg király volt. Mindent megbántam. Még azt is, hogy mikor nem volt velem, gondoltam rá. Hogy jó fejnek meg megértőnek gondoltam Őt. Csak el akartam felejteni. Nem akartam, pontosan ezt nem akartam, hogy megtörténjen. És itt vagyok, újra. A süllyesztőben. A padlón. Átvert. A tudtom nélkül átvert. Hiszen, csak úgy verhet át, ha bedőlök neki. Azt hiszem, bedőltem. Pár percre, pár másodpercre, de bedőltem. Nem sok idő volt, tényleg, csak egy pillanatra hittem el neki bármit, de az is annak számít. Kezdtem megbízni benne. Egy könnycsepp szaladt le az arcomról. Ez a lány.. ez a lány is bedőlt neki, rá nem kéne haragudnom. Egyébként, hogy is gondolhattam, hogy valaha is egy fiúnak más leszek, mint a többi lány? Erre gondolnom sem kellett volna, de túl sokat hangoztatta. Vajon, élvezte? Hiszen hányszor elmondta, hogy engem nem tud és nem is akar átverni? Nem tud.. túl nagyra becsülnek az emberek, csak mert nem bízom meg könnyedén bennük. Talán tényleg egy antiszociális nyomi fog belőlem válni és egyedül fogok meghalni ötven macskával a szobámban? De én nem ezt akarom. Nem macskákkal akarok élni. Hanem egy normális fiúval, aki sosem csalna meg, és aki szeret. Kezdtem azt hinni róla, hogy normális. Mekkorát lehet tévedni, igaz? Egy újabb könnycsepp futott le az arcomról. Basszus. Egy ilyen fiú miatt bánkódom. Örülnöm kéne annak, hogy abszolút nem vészes a helyzet, hiszen közel sem szerettem belé. Csak.. csalódtam benne. Sok mindent elhitetett velem a napok során. Valóban egyik sem lenne igaz?
-Te történtél - mosolyodott el.
-A jelenlétem nem változtatott meg semmit - szögeztem le.
-Azt Te csak hiszed - vigyorgott, majd mosolyogva meglöktem.
-Igen - adtam a válaszomat.
-Mi? Mi igen? - nézett rám furcsán.
-Igen, mehetnénk együtt is.. - sóhajtottam. -Mindent a szádba kell rágnom? - forgattam meg a szemeimet, majd ránéztem. -Mi az? - kérdeztem nevetve, mert eléggé bámult.
-Wiill! - sipította valaki, amire az említett felkapta a fejét és rá nézett.
-Aurora - sütötte le a szemét egy nagyot sóhajtva sóhajtva. -Aurora, ő Cloe, Cloe, bemutatom Aurora-t.. - mutatta be unottan, én pedig a lányra néztem.
-A barátnőjét - egészítette ki mosolyogva. Az én arcomról viszont lefagyott a mosoly.
-Mi? - kiáltottam fel. -Azaz.. neked van barátnőd? - néztem rá magyarázatot követelve.
-A barátnője vagyok, az első nap csókolóztunk - dicsekedett a lányka, vagyis nevén szólítva Aurora. -De hát, Will! Megbeszéltük, hogy másnap tízkor találkozunk, de nem jöttél.. nagy kár! Nem baj, bepótoljuk, gyere - karolt belé. -Egyébként.. békén hagyhatnád Will-t - nézett rám szúrósan, mire hátrahőköltem.
-Óóóó, már értem! - mosolyodtam el, mire Will egy nagyot sóhajtott megkönnyebbülésképp. Épp ellenkezőleg, ez abszolút nem megkönnyebbülés lesz! -Will nem is mesélt rólad. Hmm, talán kellett volna, de mit számít? Hiszen ki vagyok én, hogy számon kérjem Őt, valójában csak barátok vagyunk és semmi több. Szóval, ha aggódnál, kedveském, nincs rá okod, mivel köztünk soha nem volt semmi és soha nem is lesz - vigyorogtam. -Most, hogy ezt leszögeztem, és remélhetőleg megnyugodtál, én hagylak titeket kettesben - hajtottam le a fejem, majd elrohantam.
-Várj, C! - kiáltott utánam Will, de úgy tettem, mintha meg se hallanám.
-C? Miért becézgeted? - háborodott fel Aurora. Ennyit hallottam a beszélgetésből.. ezután csak futottam, ameddig a lábam bírta. Soha többé nem akartam látni Őt. Mindent megbántam, amit tettem a napok során. Azt, hogy melléjük került a sátrunk, azt hogy beszélgettem vele, azt hogy részegen azt mondtam neki, bírom, azt hogy megöleltem, azt hogy vele voltam, azt hogy közel kerültem hozzá, azt hogy megcsókolt, azt hogy megbántam, hogy elfutottam, miután megcsókolt, azt hogy elmentem vele a koncertre, azt hogy eljöttem a lampioneregetésről miatta, azt hogy megdicsértem a dalát, amit nekem írt, pedig az tényleg király volt. Mindent megbántam. Még azt is, hogy mikor nem volt velem, gondoltam rá. Hogy jó fejnek meg megértőnek gondoltam Őt. Csak el akartam felejteni. Nem akartam, pontosan ezt nem akartam, hogy megtörténjen. És itt vagyok, újra. A süllyesztőben. A padlón. Átvert. A tudtom nélkül átvert. Hiszen, csak úgy verhet át, ha bedőlök neki. Azt hiszem, bedőltem. Pár percre, pár másodpercre, de bedőltem. Nem sok idő volt, tényleg, csak egy pillanatra hittem el neki bármit, de az is annak számít. Kezdtem megbízni benne. Egy könnycsepp szaladt le az arcomról. Ez a lány.. ez a lány is bedőlt neki, rá nem kéne haragudnom. Egyébként, hogy is gondolhattam, hogy valaha is egy fiúnak más leszek, mint a többi lány? Erre gondolnom sem kellett volna, de túl sokat hangoztatta. Vajon, élvezte? Hiszen hányszor elmondta, hogy engem nem tud és nem is akar átverni? Nem tud.. túl nagyra becsülnek az emberek, csak mert nem bízom meg könnyedén bennük. Talán tényleg egy antiszociális nyomi fog belőlem válni és egyedül fogok meghalni ötven macskával a szobámban? De én nem ezt akarom. Nem macskákkal akarok élni. Hanem egy normális fiúval, aki sosem csalna meg, és aki szeret. Kezdtem azt hinni róla, hogy normális. Mekkorát lehet tévedni, igaz? Egy újabb könnycsepp futott le az arcomról. Basszus. Egy ilyen fiú miatt bánkódom. Örülnöm kéne annak, hogy abszolút nem vészes a helyzet, hiszen közel sem szerettem belé. Csak.. csalódtam benne. Sok mindent elhitetett velem a napok során. Valóban egyik sem lenne igaz?
Egy idő után már csak sétálgattam, mindenfelé. Kezdett sötétedni, egész jól mutattak azok a lampionok az égen. Én az enyémet otthagytam a tűznél. De szuper! Nem is baj, már kívántam egyet a lufis cuccnál. A Négyes színpadhoz mentem, hogy megnézzem, ott-e van még Rachel a lampioneregetős helyen. De nem volt ott már senki. Mindenki kívánt, majd elviharzott. Ennyi volt az egész. Ott sétálgattam egyedül. Már elég sötét volt. Volt ott egy kis domb, felmentem és leültem.
-Miért mindig velem történik ilyesmi? - kiabáltam már szinte magamnak. Persze, voltak még körülöttem emberek, hiszen ez egy fesztivál, és mindenhova gyűlnek az emberek, de elég kevesen kószáltak erre. Aki viszont ott volt, az valami hülyének nézett valószínűleg.
-Cloe - szólt mögülem egy ismerős hang. -Jó ég! Cloe, végre megvagy - jött közelebb. Nem néztem hátra, pontosan tudtam, hogy ki az.
-Menj el - parancsoltam monoton hangon.
-Nem megyek. Aggódtam érted - mondta, majd leült mellém.
-Nem érdekel - sóhajtottam hanyagul.
-Tudod.. Aurora nem a barátnőm - kezdte.
-Mondom, nem érdekel - ismételtem magam bosszúsan.
-Akármennyire is keménynek érzed magad, olyan vagy, mint egy durcás kislány - nevetett, mire elfordítottam a fejem. -Ne már! C, azt hiszed..
-Ne hívj így, oké? És fogd be, sőt, tűnj el - néztem rá idegesen.
-Féltékeny vagy? Pedig Aurora tényleg nem..
-Fogd már be! Nem vagyok féltékeny! Csalódtam benned, érted? - magyaráztam.
-Hányszor mondjam még el? Téged nem vernélek át, soha! - vitte fel a hangját, majd észre vette magát és lehajtotta a fejét. -Soha - ismételte meg csendesebben.
-Soha ne mondd, hogy soha - mondtam, majd hanyatt feküdtem a fűbe.
-De ha így van? - mosolyodott el. -Nem kérem, hogy megbocsáss, de hülyeség volt, ami történt.
-Valóban - állapítottam meg, majd vállat vontam.
-Akkor megbocsájtasz? - nézett rám aranyosan, mire megcsóváltam a fejem.
-Nem. Viszont valamit tehetnél értem - jutott eszembe. -Nem láttad a lampionomat?
-Véletlenül de - mosolyodott el, majd előhúzta mögüle a lampiont.
-Óóó, de jó! - lelkesedtem, majd megfogtam és felálltam. Behunytam a szemem ééés...
-Kívánhatok én is? Csak, mert.. akarok valamit kívánni - kérdezte kíváncsian.
-De, ha te kívánsz, én nem kívánhatok. Tudod.. el kell engedni a lampiont - néztem rá.
-Nem úúgy. Kívánjunk együtt - állt fel mosolyogva, majd rátette a lampiont szorongató kezemre az övét.
-Nem, ilyet nem játszunk - ellenkeztem, de rájöttem, hogy semmi értelme, mivel behunyta a szemét és meg sem moccant. Morogtam pár sort, majd engedtem, hogy Ő is kívánjon. Újra behunytam a szememet, kívántunk együtt magunkban, majd elengedtük a lampiont. Már csak ez az egyetlen volt az égen. A többit már mind elnyelte a sötétség.
-Ez jó volt - mosolyodott el.
-Szerintem is - viszonoztam mosolyát.
-Neked csak azért tetszett, mert a kezedet fogtam - vigyorgott, mire lekevertem neki egyet. -Aúú - nyávogott.
-Hülye vagy - forgattam a szememet.
-Mondhatok valamit? - nézett rám komolyan, mire aprót bólintottam. -Ezt.. szeretném tisztázni. Aurora nem a barátnőm, nem is volt és nem is lesz. A fesztivál elején történt egy csók, amit megígértem neki, ha megnyeri azt a festős izét.. Ez volt az egyetlen eset, hogy megcsókoltam valakit. Persze, rajtad kívül - vigyorgott. -Csakhogy a két csók egészen más volt. Aurora iránt nem érzek semmit, ezáltal a csók érzelemmentes volt számomra, míg a tiéd.. maradjunk abban, hogy még nem tudom pontosan, hogy mit érzek, de ilyen még nem volt velem azelőtt.. Már kedvem sincs ahhoz, hogy megcsókoljak bárkit is rajtad kívül - jött közelebb mosolyogva, majd szólalni akartam, de elhallgattatott. -Csak el akartam neked mondani ezt az egészet. És a dalt tényleg neked írtam - nézett mélyen a szemeimbe.
-Tartozom neked valamivel - böktem ki, majd közelebb húzódtam hozzá és szorosan átöleltem. -Kösz a dalt - mondtam halkan.
-A fesztivál után meg foglak találni, akárhol is vagy, C - suttogta a fülembe, majd még szorosabban ölelt. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd elengedtem.
-Már nem haragszol? - szólalt meg egy kisebb csend után.
-Nem - válaszoltam, mire elmosolyodott. Hülye, Will! Miért nem tudok rád haragudni?
-Akkor megbocsájtasz? - nézett rám aranyosan, mire megcsóváltam a fejem.
-Nem. Viszont valamit tehetnél értem - jutott eszembe. -Nem láttad a lampionomat?
-Véletlenül de - mosolyodott el, majd előhúzta mögüle a lampiont.
-Óóó, de jó! - lelkesedtem, majd megfogtam és felálltam. Behunytam a szemem ééés...
-Kívánhatok én is? Csak, mert.. akarok valamit kívánni - kérdezte kíváncsian.
-De, ha te kívánsz, én nem kívánhatok. Tudod.. el kell engedni a lampiont - néztem rá.
-Nem úúgy. Kívánjunk együtt - állt fel mosolyogva, majd rátette a lampiont szorongató kezemre az övét.
-Nem, ilyet nem játszunk - ellenkeztem, de rájöttem, hogy semmi értelme, mivel behunyta a szemét és meg sem moccant. Morogtam pár sort, majd engedtem, hogy Ő is kívánjon. Újra behunytam a szememet, kívántunk együtt magunkban, majd elengedtük a lampiont. Már csak ez az egyetlen volt az égen. A többit már mind elnyelte a sötétség.
-Ez jó volt - mosolyodott el.
-Szerintem is - viszonoztam mosolyát.
-Neked csak azért tetszett, mert a kezedet fogtam - vigyorgott, mire lekevertem neki egyet. -Aúú - nyávogott.
-Hülye vagy - forgattam a szememet.
-Mondhatok valamit? - nézett rám komolyan, mire aprót bólintottam. -Ezt.. szeretném tisztázni. Aurora nem a barátnőm, nem is volt és nem is lesz. A fesztivál elején történt egy csók, amit megígértem neki, ha megnyeri azt a festős izét.. Ez volt az egyetlen eset, hogy megcsókoltam valakit. Persze, rajtad kívül - vigyorgott. -Csakhogy a két csók egészen más volt. Aurora iránt nem érzek semmit, ezáltal a csók érzelemmentes volt számomra, míg a tiéd.. maradjunk abban, hogy még nem tudom pontosan, hogy mit érzek, de ilyen még nem volt velem azelőtt.. Már kedvem sincs ahhoz, hogy megcsókoljak bárkit is rajtad kívül - jött közelebb mosolyogva, majd szólalni akartam, de elhallgattatott. -Csak el akartam neked mondani ezt az egészet. És a dalt tényleg neked írtam - nézett mélyen a szemeimbe.
-Tartozom neked valamivel - böktem ki, majd közelebb húzódtam hozzá és szorosan átöleltem. -Kösz a dalt - mondtam halkan.
-A fesztivál után meg foglak találni, akárhol is vagy, C - suttogta a fülembe, majd még szorosabban ölelt. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd elengedtem.
-Már nem haragszol? - szólalt meg egy kisebb csend után.
-Nem - válaszoltam, mire elmosolyodott. Hülye, Will! Miért nem tudok rád haragudni?
-Annak örülök - ült le újra a fűre, majd megfogta a kezemet, és lerántott szorosan maga mellé. -Még két nap, utána megyünk haza. Szívás! Maradnék még egy kicsit..
-Én.. már holnap megyek haza - sütöttem le a szememet. Ezután pár perc csend következett. Nem volt alkalmam elmondani neki, de nem is számított olyan nagyot, szerintem. Hiszen csak annyi, hogy egy nappal korábban megyek haza, mint ők. Azt hittem, ezzel nincs semmi gond, hiszen kinek hiányoznék? Maximum ennek a srácnak, aki most épp szedi össze a gondolatait egy lecseszéshez. Szupi! Haha.
-Miért.. miért nem mondtad? - nézte a földet, miközben tépkedte a fűszálakat.
-Mert nem találtam számító dolognak, vagy mi. Hisz csak egy nappal korábban megyünk haza Rachel-lel, ez nem nagy dolog, nem? - néztem rá furcsán, válaszra várva.
-Valóban nem az, de nekem annak számít. Holnap délután vagy este már mész is haza, és ha nem mondod most, akkor nem is tudtam volna róla, és kinézem belőled, hogy nem köszöntél volna el tőlem, és az is lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Tudod, van min aggódnom. Los Angeles egy elég nagy hely, nem biztos, hogy találkozunk még. És.. ki tudja, lehet, hogy az is kiderül, hogy nem Los Angeles-ben laksz, hanem valahol máshol, igaz? - hadart monoton hangon.
-Los Angeles-ben élek.. és elköszöntem volna tőled, miért ne tettem volna? Mit gondolsz, ezek a pár napok csak úgy eltűnhetnek számomra? Még ha nem is ismertelek meg annyira, sok időt töltöttem veled, és jól éreztem magam. Ezek után azt sem tenném meg, hogy nem adom meg a számom. Hát, hogyan találnál rám másképp? - néztem rá elmosolyodva. Valamelyik részem taszítani akarta ezt a srácot, de egyszerűen be kellene vallanom magamnak, hogy nem lehet nemet mondani neki. Valahogy éreztem, hogy vele még kell, sőt muszáj találkoznom, mert éreztem.. éreztem, hogy valami meg fog változni, talán pozitív oldalra.
-Tényleg? - kapta fel a fejét. -Nem hittem volna, hogy ilyet mondasz - hatódott meg.
-Én.. már holnap megyek haza - sütöttem le a szememet. Ezután pár perc csend következett. Nem volt alkalmam elmondani neki, de nem is számított olyan nagyot, szerintem. Hiszen csak annyi, hogy egy nappal korábban megyek haza, mint ők. Azt hittem, ezzel nincs semmi gond, hiszen kinek hiányoznék? Maximum ennek a srácnak, aki most épp szedi össze a gondolatait egy lecseszéshez. Szupi! Haha.
-Miért.. miért nem mondtad? - nézte a földet, miközben tépkedte a fűszálakat.
-Mert nem találtam számító dolognak, vagy mi. Hisz csak egy nappal korábban megyünk haza Rachel-lel, ez nem nagy dolog, nem? - néztem rá furcsán, válaszra várva.
-Valóban nem az, de nekem annak számít. Holnap délután vagy este már mész is haza, és ha nem mondod most, akkor nem is tudtam volna róla, és kinézem belőled, hogy nem köszöntél volna el tőlem, és az is lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Tudod, van min aggódnom. Los Angeles egy elég nagy hely, nem biztos, hogy találkozunk még. És.. ki tudja, lehet, hogy az is kiderül, hogy nem Los Angeles-ben laksz, hanem valahol máshol, igaz? - hadart monoton hangon.
-Los Angeles-ben élek.. és elköszöntem volna tőled, miért ne tettem volna? Mit gondolsz, ezek a pár napok csak úgy eltűnhetnek számomra? Még ha nem is ismertelek meg annyira, sok időt töltöttem veled, és jól éreztem magam. Ezek után azt sem tenném meg, hogy nem adom meg a számom. Hát, hogyan találnál rám másképp? - néztem rá elmosolyodva. Valamelyik részem taszítani akarta ezt a srácot, de egyszerűen be kellene vallanom magamnak, hogy nem lehet nemet mondani neki. Valahogy éreztem, hogy vele még kell, sőt muszáj találkoznom, mert éreztem.. éreztem, hogy valami meg fog változni, talán pozitív oldalra.
-Tényleg? - kapta fel a fejét. -Nem hittem volna, hogy ilyet mondasz - hatódott meg.
-Hogy érted? - néztem rá felhúzva a szemöldököm.
-Hát.. tudod, amennyit megismertem belőled a napok alatt.. azok szerint visszahúzódó vagy és nem bízol meg az emberekben - vázolta fel. -Odaadnád a számodat? - kerekedett el a szeme.
-Öhm, hát... odaadnám - válaszoltam.
-Ó, hát, erről van szó - vigyorodott el kajánul. -Belém szerettél, igaz? - vigyorgott büszkén. -To-tál be-lém vagy es-ve - szótagolta idegesítően aranyos hangon, majd megpöckölte az orromat.
-Mi? Dehogy - forgattam meg szemeimet. -Hmm, azt hiszed, hogy bárkit megkaphatsz? Nagyon is tévedsz! Nem fogok a nyakadba borulni pár nap ismeretség után.
-Ajj.. eddig totál megszokott volt. Olyan szokatlan vagy! Tudod, mit eszeltem ki? Aludhatnál ma velem! Úgyis holnap mentek haza, és nem mondtad.. szerintem megérdemlem - vigyorgott.
-Hagyjál már, tiszta lökött vagy - mosolyodtam el, majd belebokszoltam a vállába. -Nem tartozom neked semmivel. Ugye? - gondolkodtam, mire elmosolyodott.
-Tudod.. ígértél nekem egy puszit - nevetett.
-Haha, és ezt mikor ígértem?
-Nem emlékszel rá, mivel ittas voltál - mosolygott aranyosan.
-Ha megtalálsz, megkapod az "ígért" puszidat - nevettem, majd kacsintottam egyet.
-Hű, C féle kacsintás, olvadozom - csillant fel a szeme röhögve.
-Olyan hülye vagy - nevettem kétségbeesetten.
-És az baj? - jött az eddigieknél is közelebb.
-Nem mondanám, hogy baj. Inkább vicces - mosolyodtam el, mire viszonozta. Minél közelebb hozta a fejét, miközben egyszer a szemembe, másszor a számra pillantott. Kék szemei virítottak a sötétben, és gyönyörűek voltak. Annyira elragadott, hogy egyszerűen nem voltam képes megállni. És akkor..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése